Politikusok autói: Papcsák lepipálja Orbánékat
Egyik vezető politikus sem enged meg magának olyan drága luxusautót, mint a zuglói polgármester, Papcsák Ferenc Mercedes CLS 350-ese – közölte a Blikk.
Egyik vezető politikus sem enged meg magának olyan drága luxusautót, mint a zuglói polgármester, Papcsák Ferenc Mercedes CLS 350-ese – közölte a Blikk.
A Nemzeti Puritánság Rendszerében időnként rést üt ez-az: egy 40 milliós ház, egy talpalatnyi föld, egy milliárdos ékszerdoboz, most pedig egy véletlenül sem luxuskategóriájú Merci.
Nem veszhetnek el az alaptörvény átmeneti rendelkezésének fontos szabályai az által, hogy az Alkotmánybíróság, technikai okokból megsemmisítette azokat - ezt nevezte az alaptörvény negyedik módosítása egyik fő céljának a keddi parlamenti vitában a Fidesz vezérszónoka.
Nem szerepel Papcsák Ferenc vagyonbevallásában a húszmilliós luxusautó, amelyet ügyvédként szerzett Zugló fideszes polgármestere - adta hírül a Blikk.
Matolcsy György nem vett állampapírt, és Varga Mihály sem túl sokat. Budai Gyula ellenben agrárpolitikushoz méltó befektetést talált, sportlovakat vásárol. A péntekre virradóra közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból sok minden kiderül, például az, hogy Rogán Antal nem járt jól az előléptetéssel, az Orbán család két legidősebb gyermeke pedig már nem lakik otthon.
Tizenhét fős delegáció tagjaiként utazik ismét Kubába Papcsák Ferenc februárban, ahol két ingatlan felújításáról tárgyalnak - írja a Népszava.
Zugló polgármesterének weboldalára is az Anonymous csaphatott le. Tegnap Orbán Viktor honlapját támadták meg.
A zuglói önkormányzat közzétette a kerületi lapban annak a tavaly novemberben végzett közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyről nem voltak hajlandók a kerületi vezetők elárulni, hogy ki készítette, mennyiért és mi áll benne.
A zuglói önkormányzat jogszabálysértően kíván ülést tartani és ott határozatot hozni - írja a kerületi LMP képviselője.
A korábban jelzetteknek megfelelően a helyi újság jövő heti számában teszik közzé a városrészben készült közvélemény-kutatás eredményeit - közölte a zuglói önkormányzat csütörtökön.
Várnai László LMP-s képviselőnek hosszú huzavona után megküldte a zuglói önkormányzat az eddig titkolt közélemény-kutatás eredményét, ám erősen cenzúrázva - írja az Index.
Csak Papcsák Ferenc polgármester és bizalmi köre ismerhette meg annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyet közpénzből, tavaly ősszel készítettek el Zuglóban - írja a Népszabadság hétfői száma.
3500 négyzetméteren helyeztek el új díszburkolatot, illetve zöldfelületeket, szökőkutat és öntözőberendezést építettek, és megújult a közvilágítás a Bosnyák téren.
A Népszava szerint zavaros hátterű magyar gazdasági szerepvállalásról tárgyalt Kubában Papcsák Ferenc zuglói polgármester és Nagy Róza államtitkár. A lap úgy tudja, hogy a fideszes polgármester tavaly augusztusban járt Havannában, Nagy Róza pedig még 2011-ben. Az államtitkár várhatóan 2013 elején újra Kubába megy, a hivatalos tájékoztatás szerint azért, hogy "a kubai partnerekkel a kétoldalú gazdasági kapcsolatok középpontjába került ügyeket előmozdítsa".
A "kollektív defamáció" elleni polgári jogi védelem lehetőségét teremti meg az alkotmányügyi bizottság elé terjesztett Ptk-módosító indítvány, amelyet Zugló polgármestere, Papcsák Ferenc jegyez. A "közéleti szereplő személyiségi jogának védelme a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogokat szükségtelenül nem korlátozhatja" - ezt a megfogalmazást erősen enyhítené a javaslat.
Az LMP szerint ha az Országgyűlés megszavazza Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő egyik bizottsági módosító indítványát, akkor a kerületek beépíthetnék akár az összes, három hektárnál kisebb zöld- és erdőterületet Budapesten.
Módosítaná a köztársasági elnök javadalmazásáról szóló törvényt a fideszes Papcsák Ferenc beadványa,
Óvodákat, bölcsődét újíttatott fel Zugló, de az önkormányzat úgy adott megbízást a fővállalkozónak, hogy a munkák költségeit is a cégnek kellett meghiteleznie. A fővállalkozó bevont egy hitelintézetet, majd ez a társaság is egy takarékszövetkezetet, a tényleges hitelezőt. A bonyolult konstrukció csak egy darabig működött, a sor végén álló alvállalkozóknak egyelőre 112 millió forintja bánja, hogy elvállalták a felújításokat. Mindenki a másikra mutogat, miközben cégek mehetnek tönkre hamarosan.
Papcsák Ferenc zuglói polgármester támogatása és ajánlása ellenére nem fogadta el a XIV. kerületi képviselő-testület a Budapesti Zsidó Hitközség támogatási kérelmét. Papcsák "mélyen elítélte" a döntést és el is határolódott tőle.
Megszüntetik a kommunális adót a főváros XIV. kerületében - közölte az önkormányzat sajtóosztálya csütörtökön.